Áruhitel: Mindent hitelre vásárolunkAz elmúlt 2 évben nem volt észrevehető előrelépés az áruhitelek területén, mint ahogy ez az MNB (Magyar Nemzeti Bank) adataiból kiderül.
2006-ban a kiskereskedelemben tapasztalható recesszió küszöbén az MNB adatai szerint még 100 milliárd forint körüli hitelállomány nagyon rövid idő alatt közel negyedével csökkent. Az állomány 2009-ben némileg emelkedett. A magyar háztartások áruhitel állománya 2009 októberére 87 milliárd Forint volt, olvasható a Népszabadság cikkében. Az egy événél hosszabb lejáratú forint alapú hitelek vannak túlsúlyban A hitelek között jellemzően az egy éven túli lejáratú, forinthitelek viszik a prímet, míg az euróban felvett kölcsönök piaci aránya szinte jelentéktelen, mintegy 1,5 milliárd körüli. Az egyik hazai áruhitelezéssel foglalkozó pénzintézetnél elmondták, hogy az állomány elsősorban stagnáló vagy némileg erősödő. Az áruhitelezést volumenében jeletős részesedéssel rendelkező elektronikai eszközök forgalmának jelentős visszaesésével párhuzamosan csökkentek az áruhitelek is. A pénzügyi válság következtében nagyobb számban bedőlt kölcsönök aránya is stabilizálódni látszik az elmúlt időszakban. Címkék: áruhitel, devizahitel, forint, forint hitel, hitelfelvétel ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!Bejegyzések
|