Kilátások a lakáspiacon, valamint az ipari és logisztikai ingatlanok piacánMíg néhány éve rekord mennyiségű ingatlanpiaci beruházások tanúi lehettünk, hiszen százával kerültek átadásra az új lakások, addig úgy tűnik, hogy mostanra kifulladt ez a lendület, hiszen új építésű lakások átadásáról elvétve hallani. Ez a vegetálás az ipari ingatlanok piacára is jellemző. Magyarországon az új lakások piacát a 2000-es évek második felében rendkívüli fellendülés jellemezte. A pozitív makrogazdasági helyzetnek és a kedvező hiteltermékeknek köszönhetően nagy volt a kereslet a lakóingatlanok iránt. A fővárosban sorra épültek a lakóparkok. Ennek az időszaknak azonban vége, hiszen a válság hatására mind a vásárlók, mind a finanszírozó pénzintézetek óvatosabbak lettek. A statisztikai adatok szerint Budapesten a 2010 első 6 hónapjában használatba vételi engedélyt kapott lakások száma ugyan 38 százalékkal mérséklődött, azonban az országos részarányt tekintve még így is 30 százalékot tesz ki. A jövőben az eddiginél lényegesen kevesebb, ám remélhetőleg jobb minőségű lakásprojektek kerülnek majd átadásra. Mivel a bankok által elvárt saját erő aránya növekedett, ezért várhatóan kevesebben tudnak majd belevágni a lakásvásárlásba. Bizonyára lesznek olyan vevők is, akik megengedhetik maguknak a készpénzre történő vásárlást, így velük továbbra is számolhatnak azok a beruházók, akik megfelelő minőségben és helyen építenek. Az ipari ingatlanok piacára jelenleg is a kivárás jellemző, s a közeljövőben sem várható lényeges változás. A befektetők csak akkor vállalkoznak újabb beruházásra, ha már hosszú távú előszerződés és meglévő földterület van a birtokukban. A logisztikai piacon az elmúlt tíz évben évente minimum 100 ezer négyzetméter új terület került átadásra. 2010-ben ez a szám kevéssel haladja meg a 30 ezer négyzetmétert. Szakérők véleménye szerint ez a közeljövőben nem is fog változni. Idén már csupán egy 3 ezer négyzetméteres city-logisztika terület átadása várható az Európa Centerben. Raktárépítésbe várhatóan csak jelentős mértékű elő-bérleti szerződés esetén kezdenek a beruházók. Az üresedési ráta mértéke ezen a területen jelenleg 20 százalék körüli, de mivel jelenleg nincs folyamatban spekulatív csarnokok építése, ezért ez lassan tovább mérséklődhet. A bérleti díjak is stabilizálódnak idővel, várhatóan 3-4 euró/négyzetméter/hó díjakra lehet számítani az elhelyezkedésnek és a terület nagyságának függvényében. A city-logisztikánál ez a díjszint 4-5 euró/négyzetméter/hó között várható. Az ingatlanszektor élénkülése szempontjából lényeges, hogy helyreálljon a gazdasági stabilitás, s ismét növekedésnek induljon a gazdaság. Arra azonban fel kell készülniük a beruházóknak, hogy az ingatlanoknak magasabb elvárásoknak kell majd megfelelniük, hiszen a szűkös anyagi forrással rendelkező vásárlók igencsak meg fogják nézni, hogy milyen ingatlant választanak. Címkék: földterület, ingatlanpiaci beruházás, ingatlanszektor, ipari ingatlanok, lakásprojektek, statisztikai adatok ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!Bejegyzések
|