Óriási forintgyengülés, mi lesz a devizahitelesekkel?A forint meglehetősen nagy értékvesztést szenvedett el a héten. Kedden 2,5 százalékkal hanyatlott az euróval szembeni árfolyama, majd szerda délelőtt a hazai fizetőeszköz tovább gyengült. Tulajdonképpen 10 forinttal drágult két nap alatt az euró. Szerda délelőtt egy euróért 272 forintot kellett fizetni a bankközi piacon, ami egyúttal kéthavi mélypontot is jelent a forint esetében. Azt követően azonban a piaci feszültség enyhült, s az árfolyam 270 forint alá süllyedt. A CHF árfolyama szintén emelkedett, szerdán meghaladta a 190 forintot, majd később 188,1-re csökkent. A forint a nemzetközi pénzpiaci helyzetnek köszönhetően gyengült, vagyis a hazai politikai és gazdasági helyzettől teljesen függetlenül. A portugál valamint a görög hitelminősítések miatt ugyanis eladási hullám kezdődött, továbbá a görögországi helyzettel kapcsolatosan jelenleg is nagy a bizonytalanság. A görög hitelválság rendkívül mély. Szakértők szerint az ország nem tudja elkerülni az államcsődöt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) általi mentőcsomag valószínűleg nem lesz elegendő a gazdaság helyreállításához. A hangulatromlás már a kelet-közép-európai piacot is elérte, s ezek közül hazánk rendelkezik a legnagyobb államadóssággal. Ha a devizapiacon tapasztalható feszültség a későbbiekben is fennmarad, valamint a forintárfolyam euróhoz viszonyított gyengülése folytatódik, akkor a devizahitellel rendelkezők feszült időszaknak nézhetnek elébe. Ha a válság elhúzódik, akkor a forint tovább veszíthet az értékéből. Szakértők szerint azonban nincs nagy baj a forinttal, a hazai fizetőeszköz a görög válságot kihúzhatja 280-as árfolyamszint alatt. A forintgyengülést azonban a devizahitellel rendelkező adósok pénztárcája rögtön megérzi, ugyanis a pénzintézeteknél külföldi devizában történik a törlesztő részletek nyilvántartása, s azt a törlesztés napján érvényes árfolyammal szorozzák meg. Az adósok számára mindig az adott hónap törlesztési napján érvényes árfolyam számít, s amennyiben drágul az euró, ez a törlesztő részleten is rögtön érződik. Ha a forintgyengülés tartós és erős, akkor a forintban nyilvántartott export árak is megemelkedhetnek, ami azt jelenti, hogy a hazánkba behozott termékek ára is jelentősen növekedhet. Emiatt drágulhatnak az üzemanyagok, a gáz, melyek inflációt gerjeszthetnek az gazdaság egyéb területein is. Címkék: árfolyam, devizahitel, devizapiac, forint alapú hitel, hitelválság, ingatlan, pénzügyi válság ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!Bejegyzések
|